Hungarian Bible

Nehemiah 6

Nehemiah

Return to Index

Chapter 7

1


 

   És lőn, hogy midőn megépítteték a kőfal, felállítám az ajtókat és kirendeltetének a kapunállók, az énekesek és a Léviták [őrizetre;]  

 

 

-

2


 

   És [hadnagyokká] tevém Jeruzsálem fölött Hanánit, testvéremet és Hanániást, a vár fejedelmét, mivel hogy ő hűségesebb és istenfélőbb vala sokaknál.  

 

 

-

3


 

   És mondék nékik: Meg ne nyittassanak Jeruzsálem kapui mindaddig, míg a nap melegen nem süt, és míg [az őrök] ott állanak, addig tegyék be az ajtókat és zárjátok be azokat; azután állítsatok őrizőket Jeruzsálem lakosai közül, némelyeket az ő vigyázó helyökre, s másokat az ő házok ellenébe.  

 

 

-

4


 

   A város pedig felette igen széles vala és nagy, s a nép kevés lévén benne, házak nem épültek.  

 

 

-

5


 

   Felindítá azért az én Istenem szívemet, hogy egybegyűjtsem az előljárókat, a főembereket és a népet, hogy felírattassanak; és megtalálám azok nemzetségének könyvét, a kik először jöttek vala fel Babilóniából, melyben ily írást találék:  

 

 

-

6


 

   Ezek a tartománynak fiai, a kik feljöttek vala a rabság foglyai közül, a kiket fogva vitetett Nabukodonozor, Babilónia királya, s most visszajövének Jeruzsálembe és Júdába, kiki az ő városába.  

 

 

-

7


 

   Kik jövének Zorobábellel: Jésua, Nehémiás, Azariás, Raámia, Nahamáni, Mordokhai, Bilsán, Miszpereth, Bigvai, Nehum, Baána. Izráel népe férfiainak számok [ez:]  

 

 

-

8


 

   Parós fiai: kétezerszázhetvenkettő;  

 

 

-

9


 

   Sefátja fiai: háromszázhetvenkettő;  

 

 

-

10


 

   Arah fiai: hatszázötvenkettő;  

 

 

-

11


 

   Pahath-Moáb fiai, Jésua és Joáb fiaitól: kétezernyolczszáztizennyolcz;  

 

 

-

12


 

   Elám fiai: ezerkétszázötvennégy;  

 

 

-

13


 

   Zattu fiai: nyolczszáznegyvenöt;  

 

 

-

14


 

   Zakkai fiai: hétszázhatvan;  

 

 

-

15


 

   Binnui fiai: hatszáznegyvennyolcz;  

 

 

-

16


 

   Bébai fiai: hatszázhuszonnyolcz;  

 

 

-

17


 

   Azgád fiai: kétezerháromszázhuszonkettő;  

 

 

-

18


 

   Adónikám fiai: hatszázhatvanhét;  

 

 

-

19


 

   Bigvai fiai: kétezerhatvanhét;  

 

 

-

20


 

   Adin fiai: hatszázötvenöt;  

 

 

-

21


 

   Áter fiai, Ezékiástól: kilenczvennyolcz;  

 

 

-

22


 

   Hásum fiai: háromszázhuszonnyolcz;  

 

 

-

23


 

   Bésai fiai: háromszázhuszonnégy;  

 

 

-

24


 

   Hárif fiai: száztizenkettő;  

 

 

-

25


 

   Gibeon fiai: kilenczvenöt;  

 

 

-

26


 

   Bethlehem és Netófa férfiai: száznyolczvannyolcz;  

 

 

-

27


 

   Anathóth férfiai: százhuszonnyolcz;  

 

 

-

28


 

   Beth-Azmáveth férfiai: negyvenkettő;  

 

 

-

29


 

   Kirjáth-Jeárim, Kefira és Beéróth férfiai: hétszáznegyvenhárom;  

 

 

-

30


 

   Ráma és Géba férfiai: hatszázhuszonegy;  

 

 

-

31


 

   Mikmás férfiai: százhuszonkettő;  

 

 

-

32


 

   Béthel és Ai férfiai: százhuszonhárom;  

 

 

-

33


 

   A másik Nébó férfiai: ötvenkettő;  

 

 

-

34


 

   A másik Elám fiai: ezerkétszázötvennégy;  

 

 

-

35


 

   Hárim fiai: háromszázhúsz;  

 

 

-

36


 

   Jerikó fiai: háromszáznegyvenöt;  

 

 

-

37


 

   Lód, Hádid és Ónó fiai: hétszázhuszonegy;  

 

 

-

38


 

   Szenáa fiai: háromezerkilenczszázharmincz;  

 

 

-

39


 

   A papok: Jedája fiai Jésua családjából: kilenczszázhetvenhárom;  

 

 

-

40


 

   Immér fiai: ezerötvenkettő;  

 

 

-

41


 

   Pashur fiai: ezerkétszáznegyvenhét;  

 

 

-

42


 

   Hárim fiai: ezertizenhét;  

 

 

-

43


 

   A Léviták: Jésua [és] Kadmiel fiai, Hódávia fiaitól: hetvennégy;  

 

 

-

44


 

   Az énekesek: Asáf fiai: száznegyvennyolcz;  

 

 

-

45


 

   A kapunállók: Sallum fiai, Áter fiai, Talmón fiai, Akkub fiai, Hatita fiai, Sóbai fiai: százharmincznyolcz;  

 

 

-

46


 

   A Léviták szolgái: Siha fiai, Hasufa fiai, Tabbaóth fiai,  

 

 

-

47


 

   Kérósz fiai, Szia fiai, Pádón fiai,  

 

 

-

48


 

   Lebána fiai, Hagába fiai, Salmai fiai,  

 

 

-

49


 

   Hanán fiai, Giddél fiai, Gahar fiai,  

 

 

-

50


 

   Reája fiai, Resin fiai, Nekóda fiai,  

 

 

-

51


 

   Gazzám fiai, Uzza fiai, Pászéah fiai,  

 

 

-

52


 

   Bészai fiai, Meunim fiai, Nefiszim fiai,  

 

 

-

53


 

   Bakbuk fiai, Hakufa fiai, Harhur fiai,  

 

 

-

54


 

   Basluth fiai, Mehida fiai, Harsa fiai,  

 

 

-

55


 

   Barkósz fiai, Sziszera fiai, Temah fiai,  

 

 

-

56


 

   Nesiah fiai, Hatifa fiai;  

 

 

-

57


 

   A Salamon szolgáinak fiai: Szótai fiai, Szófereth fiai, Perida fiai,  

 

 

-

58


 

   Jaalá fiai, Darkón fiai, Giddél fiai,  

 

 

-

59


 

   Sefátia fiai, Hattil fiai, Pókhereth-Hassebaim fiai, Ámon fiai;  

 

 

-

60


 

   Összesen a Léviták szolgái és a Salamon szolgáinak fiai, háromszázkilenczvenkettő.  

 

 

-

61


 

   És ezek, a kik feljövének Tel-Melahból, Tel-Harsából, Kerub-Addán- Immérből, de nem mondhatták meg családjukat és eredetüket, hogy Izráelből valók-é?  

 

 

-

62


 

   Delája fiai, Tóbiás fiai, Nekóda fiai, hatszáznegyvenkettő;  

 

 

-

63


 

   És a papok közül: Habája fiai, Hakkós fiai, Barzillai fiai, a ki a Gileádbeli Barzillai leányai közül vett magának feleséget és ezek nevéről nevezteték;  

 

 

-

64


 

   Ezek keresték írásukat, tudniillik nemzetségök könyvét, de nem találák, miért is kirekesztetének a papságból;  

 

 

-

65


 

   És megmondá nékik a király helytartója, hogy ne egyenek a szentséges áldozatból, mígnem a pap ítél az Urimmal és Tummimmal;  

 

 

-

66


 

   Mind az egész gyülekezet együtt negyvenkétezerháromszázhatvan.  

 

 

-

67


 

   Szolgáikon és szolgálóikon kivül - ezek valának hétezerháromszázharminczheten - valának nékik énekes férfiaik és asszonyaik kétszáznegyvenöten;  

 

 

-

68


 

   Lovaik hétszázharminczhat, öszvéreik kétszáznegyvenöt;  

 

 

-

69


 

   Tevéik négyszázharminczöt, szamaraik hatezerhétszázhúsz.  

 

 

-

70


 

   Némelyek pedig a családfők közül adakozának az építésre: a király helytartója ada a kincsekhez aranyban ezer dárikot, ötven medenczét, ötszázharmincz papi ruhát;  

 

 

-

71


 

   A többi családfők pedig adának az építés költségére aranyban húszezer dárikot, és ezüstben kétezerkétszáz mánét;  

 

 

-

72


 

   És a mit a többi nép ada, az aranyban húszezer dárik, és ezüstben kétezer máne, és hatvanhét papiruha vala.  

 

 

-

73


 

   És lakozának mind a papok, mind a Léviták, mind a kapunállók, mind az énekesek, mind a nép fiai, mind a Léviták szolgái, szóval az egész Izráel a magok városaikban.  

 

 

-

Nehemiah 8

 

 

 

 

HTMLBible Software - Public Domain Software by johnhurt.com

 


Other Items are Available At These Sites: